Rádió-és magnógyűjtemény

A múlt és a közelmúlt meglévő és fel nem fedezett értékei mentén érdekesen, informatívan, személyesen. Alapítva: 1997.

Visszaemlékezéseim szerint a kazettás magnó kezelését már idejekorán elsajátítottam. Hároméves korom körül tudtam kezelni életem első saját magnóját, ami egy világoskék színű, gyerekeknek szánt darab volt, ugyanakkor azt is tudtam, hogy apám nagy, kétkazettás Lasonic magnóján melyik gomb mire való. Utólag visszaemlékezve már akkor is előszeretettel rajzoltam hordozható rádiómagnókat, bár érdekes módon mndegyik hangszórója elé ugyanolyan rácsot rajzoltam, és később sem jeleskedtem a rajz nevű tantárgyból...

Következő emlékem, hogy ötéves koromban az akkor nemrégiben kapott MK 3000-es magnót kezeltem, teljesen egyedül. Persze ma már ez nem tűnik nagy dicsőségnek, hiszen a hároméves gyerekek már a DVD-lejátszót nyitogatják... 


1996 január 1-jén, pontosan a nyolcadik születésnapomon megkaptam életem első kétkazettás (Sharp) magnóját, amit utána még közel 12 évig használtam.

sharp.jpg

A tényleges gyűjtőszenvedélyem viszont csak 1997-ben, az akkor félretett, használaton kívüli kisrádiók "birtokbavételével" kezdődött. Ezekhez hamarosan csatlakoztak apám szerzeményei, amik különköltözése utén kerültek elő a dobozok mélyéről. Akadt köztük táskarádió, walkman, középhullámú rádió, de főként kisméretű darabok voltak, bő egy év múlva pedig már 50 tagot számlált a gyűjtemény.

A következő állomás 2000 novembere, amikor is a rádiókkal beköltöztem a legnagyobb, 18 négyzetméteres szobába.

Szintén egy évvel később a gyűjtemény létszáma már meghaladta a nyolcvanat, és amikor 2001 őszén felketestem a Tungsram rádióklubot, az ottaniak rögtön a nevemhez társították: 85 rádió tulajdonosa vagyok.

A 2002-es év az adminisztráció tekintetében fontos: a hálózati üzemű magnók ekkor vették fel a User azonosítót. Tehát minden olyan készülék, amelyik kazetta felvételére és lejátszására alkalmas volt és hálózatról (is) üzemelt, sorszámozást kapott, és ez az azonosítási forma - a jelölt készülékekkel szembeni minőségi kitételekkel - ma is él, bár vesztett jelentőségéből.

A további évek összességében tekintve mind gyarapodást hoztak, és idővel a rádiók és a magnók szerelésének mikéntjét is elsajátítottam. Érdekes, hogy előbb tudtam valamit megjavítani, semmint rendesen összerakni. Az idő és az empirikus megismerés azonban sokat csiszolt ezen, és ma már elmondható, hogy nálam a javítás nem pusztán egy műszaki-fizikai szempont, hanem egyben az először kézbevett gép külső-belső takarítása és amikor szükséges, csavarjainak pótlása és külsejének felújítása is.

Persze a tizensok év alatt a tizennyolc négyzetmétert is kinőttem, így néhány mutatósabb rádió kiköltözött az étkezőbe illetve a nappali szobába is jutott belőlük.

Most, 2013 nyarán az állandó létszám: 165 db.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 21
Tegnapi: 7
Heti: 91
Havi: 321
Össz.: 125 769

Látogatottság növelés
Oldal: Történet
Rádió-és magnógyűjtemény - © 2008 - 2024 - radio-es-magnogyujtemeny.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »