Unitra Wilga
Megjelenése 1-3 évvel az MK 235-ös utánra tehető, mechanikáját tekintve pedig teljesen megegyezik vele.
Persze az auto stop-ot nem a mai jelentésében kell értelmezni, ennél a magnónál mindössze arra vonatkozik, hogy a kazetta végén a manó motorja leáll, a gomb viszont továbbra is lenyomva marad.
(fotó cseréje!)
Egy fogaskereket kellett benne cserélni, emellett az URH-t áthangoltam. ezen a 2009-es képen még a 12-es sorszámot viselte. Bár műszakilag alkalmas lenne mindennapos használatra, ma már csak kiállítási drabként funkcionál.
Videoton RM 4630 "Europa Star"
A pontos megjelenés évéről eltérőek az információk, van aki azt állítja, 1981-ben még gyártották ezt a típust, ugyanakkor a Magnósok Évkönyve 1984-es kiadásában is reklámozzák a készüléket. Aki "igazságot akar tenni", a blogom vendégoldalán komment formájában megírhatja a megjelenési évet.
Az alábbi készülék nem tudni mikor került a polcokra, annyi azonban bizonyos, hogy a 213938-as sorozatszámot viseli. Eladójának fogalma sem volt arról, hogy ez mára már értéket képvisel, és aukciós oldalakon alsó hangon is háromezer forintért lehet hozzájutni...
Egy egyedileg készített DIN-JACK összekötőkábel segítségével mobiltelefon és MP3 lejátszó is ráköthető, így a készülék meglehetősen szép hangzását a ma embere is megismerheti.
A felvevőkapcsoló törése miatt nem tud felvenni, a magnó főtengelyénél található úgynevezett műanyag persely erős kopásának tulajdonított hibáról pedig kiderült, hogy a hiba a rúd másik oldalán, a lendkerékben keresendő. Látványos külső és kevésbé látványos belső javítás után (legutolsó beavatkozás: 2013. március) a gyűjtemény egyik ékes darabja. "Sztorija" a Sikertörténetek menüpontban illetve a Magyarhifi bejegyzésben olvasható.
Vega-BRG 326
Közös szovjet-magyar termék nagyjából a nyolcvanas évek közepéről. Azért közös, mert a házat és az elektronikát az orosz, míg a mechanikát a magyar, azóta megszűnt Budapesti Rádiótechnikai Gyár (BRG) szolgáltatta hozzá.
A szakirodalom szerint nem túl korszerű: a felvétel kivezérlést kézzel kell beállítani és sem szalagvégkapcsolóval, sem pedig számlálóval nem látták el. Sőt, kategóriájához képest a rádiója sem túl érzékeny.
A fotón látható példány előző tulajdonosa eredetileg kétezer forintért szeretett volna megválni tőle, ám a nullákat elírta, ezért 200 forintos fix áron kínálta a terméket eladásra - nem sokáig. Ugyanis ahogy megláttam, arra godoltam, hogy ennyit akkor is megér, ha sohasem fog megszólalni. Ehhez képest tökéletesen működik, mindössze a kuplungot kellett egy kicsit megpiszkálni. (A képen egy sebességmérőnek kijelölt kazettával látható.)
Videoton Star (szerkesztés alatt)